Mai levél egy fiatal egyetemista lánytól jött,aki korrektül felvázolja milyen is mikor egy példaképet hajszolunk,örökös megfelelési kényszerrel küzdünk és képtelenek vagyunk elfogadni magunkat olyannak amilyenek vagyunk...
Persze minden jó ha jó a vége:))) Egy igazi tipikus nő következik !! Szinte biztos vagyok benne,hogy valamennyire mindenki magára fog ismerni:) A levél kicsit hosszú,de érdekes!! Ime az igazi önbizalomhiány egy amúgy szuper,sportimádó lánytól!
23 éves egyetemista lány vagyok, és a napok többségében az önbizalom és én köszönőviszonyban sem vagyunk egymással. Mióta az eszemet tudom, nagyon fontos számomra, hogy hogyan nézek ki, és arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Minden erőfeszítésem ellenére azonban, gyakran mégis úgy érzem, hogy nem sikerül megbékélnem magammal.
Általános iskola 6 – dik osztályáig nagyon vékony kislány voltam, szó szerint kicsi, hiszen még ma is csak 157 centi(ke) vagyok! 
De ahogy beköszöntött a pubertáskor, vele együtt jöttek fel a plusz kilók is! Kimondottan kövér sosem voltam, de akkor tájt elég rendesen összeszedtem magam. Cicire, hasra, combra és fenékre is bőven jutott a feleslegből, éppen ezért, 13 éves korom környékén Anyuéktól torna kazettát kértem Karácsonyra! Kezdetben nagyon lelkesen vetettem bele magam a tornába, majd egyre unalmasabbnak éreztem, nem volt türelmem kivárni az eredményt és gyorsan rá is untam.
A gimiben nagyon csinosak voltak az osztálytársaim, és én nem tartoztam a divatos, „menő” lányok közé, ami nagyon zavart, főleg miután az egyik osztálytársam megjegyezte, hogy látták a húgomat és szerintük sokkal jobb csaj, mint amilyen én vagyok! Mondanom sem kell, hogy esett ez a mondat, ott, a fél osztály előtt, pláne, hogy a lány tesók között azért mindig van egy kis versengés. Nagyon szerettem volna, ha az Ő ismerősei hasonlóan vélekedtek volna mondjuk rólam, de fogalmam sem volt, hogyan kezdhetnék neki a változtatásnak.
Aztán, kb. 17 éves koromban a Tesóm hazahozott egy Rubint Réka DVD – t, aminek a borítóján annyira megtetszett Réka, hogy azonnal nekiláttam a tornának újból. Egyszer csak bekattantam és eldöntöttem, hogy, ha törik, ha szakad, én márpedig pontosan úgy fogok kinézni, mint a Réka a DVD – n! Az első pillanattól kezdve imádtam az egészet, Réka személyiségét, a gyakorlatokat, a jó tanácsait – amik nem csak a mozgásról, hanem a táplálkozásról is szóltak! Lassan azon kaptam magam, hogy alig vártam a 7 órát, amikor 60 percre teljes boldogsággal átadhattam magam a mozgás örömének. El sem tudom mondani, estéről – estére milyen nagy hittel kezdtem neki az egésznek! Megfogadtam a táplálkozásra vonatkozó tanácsokat is és még magamat is megleptem azzal, mennyire tudatos és kitartó lettem egyik pillanatról a másikra, így természetesen, az eredmény sem váratott magára sokáig. Elégedett azonban soha nem voltam, még úgy sem, hogy mások is kezdtek egyre többet dicsérni! 18 éves koromban beléptem az első komoly kapcsolatomba, ami azért fontos, mert ekkor már nem csak az ösztönzött, hogy magamnak megfeleljek, hanem, hogy a barátomnak is én legyek a legszebb és a legjobb! Hab volt a tortán, hogy a húga – aki velem egy idős volt – úgy nézett ki, mint egy fotómodell, és mindig hozzá hasonlítottam magam, akár hányszor náluk voltam, rosszul éreztem magam a bőrömben, mert én nem voltam olyan magas, karcsú és gyönyörű, mint ő. Így még az egészséges kajákból is bébiadagokat ettem és egyre többet edzettem. 41 kg – ra fogytam, de még mindig kövérnek láttam magam, főleg a combomon, pedig 12 km – ereket futottam és egymás után 2 DVD - t nyomtam le esténként. Nagyon zavart az is, hogy mivel a barátom nem volt egy sportos típus, nem igazán támogatott és dicsért, de ennek ellenére nem engedtem a – szerinte – hülyeségeimből.Volt olyan is, hogy a szomszéd kocsiból átbámultak vagy átszóltak a srácok, a barátom ezt látva pedig annyit mondott, hogy biztos irigykednek a KOCSIJÁRA! Pályaválasztás környékén a tanáraim és az osztálytársaim is arra buzdítottak, hogy valamilyen egészséggel és sporttal kapcsolatos irányba tervezzem a jövőmet, mert úgy gondolták, erre születtem! Hihetetlenül jó érzés volt, mikor Ők is tőlem kezdek el tanácsot kérni és a tesi órák előtt az öltözőben, egyik elismerést a másik után kaptam. Innentől kezdve, már azért küzdöttem nap, mint nap, hogy esélyem legyen a TF – re bekerülni, a Sors azonban sajnos, nem így akarta, mert érettségi előtt 2 hónappal olyan beteg lettem és annyira legyengültem, hogy kórházba kerültem, így a testnevelés érettségitől elbúcsúzhattam, és másik helyre kellett felvételiznem.
Az egyetem első évében nagyon nem találtam a helyem, utáltam, hogy ide kényszerültem,rendszertelenné vált az addig megszokott életritmusom, és ez az alakomon is kezdett meglátszódni. Véget ért a kapcsolatom is, így már az sem ösztönzött arra, hogy minden este időt szakítsak a sportolásra. 41 kg – ról kb. 47 – 50 kg – os lettem, ami higgyétek el, 157 centinél igenis sokat számít, pláne, hogy a narancsbőr sem kímélt!
Testnevelésből, szerettem volna leérettségizni az egyetem mellett, de a tanár, aki felkészített volna, nem jött el a megbeszélt órára sem, így a TF – et végképp feladtam. Semmi motivációm nem maradt jóformán, csak az, hogy Rékát rendületlenül imádtam! Éppen mikor tényleg vészesre fordulóban volt az elkeseredettségem, Réka elkezdett Pesten, egy kondi teremben heti kétszer órát tartani! Álmomban sem gondoltam, hogy valaha lesz rá lehetőségem, hogy találkozzak Vele, és együtt tornázzunk, hiszen akkor az Alakreform még sehol nem volt, de mégis teljesült az álom, és 2010. február 28 – án ott álltam mellette és végre, élőben is Vele tornáztam! Nem hazudok, nagyon érzelmes típus vagyok, és sokszor örömömben is képes vagyok könnyekre fakadni, így az óra első perceiben sírtam a boldogságtól. Óra után lehetőségem volt beszélgetni Rékával, aki nagyon barátságos, kedves volt, meg is dicsért, ami hatalmas elismerést jelentett számomra. Ettől kezdve jó 1.5 évig vándoroltam a példaképpel konditeremtől, konditeremig, sportcsarnoktól újabb sportcsarnokig, egyetlen órát se hagytam ki, ha nem volt tényleg nagyon muszáj! Így a sportnak és Réka óráinak köszönhetően fantasztikus embereket, BARÁTOKAT ismertem meg, akikhez bármikor fordulhatok egy – egy jó szóért, vagy tanácsért. Közös az érdeklődési körünk és egymást motiváljuk. A sport, ennek köszönhetően is, még mindig szerves része az életemnek, és nagyon figyelek a táplálkozásomra is, de most nem célom, hogy mindenáron úgy nézzek ki, mint Rubint Réka – pláne, hogy azóta rájöttem, teljesen mások az alkati adottságaink is. Sokáig nem akartam elhinni, de 18 évesen tényleg sokkal könnyebb jó nőnek lenni, mint azon felül – legalábbis én így látom, mert nap, mint nap mozgok, és figyelek arra, hogy mit eszem, de a kockás has és a feszes combok már nem jönnek olyan „könnyen”, mint akkor. Most arra „gyúrok”, hogy a csinos barátnőim mellett méltó módon megálljam a helyem, és, hogy inkább a jó példák közé tartozzak, mikor felveszek nyáron egy rövidnadrágot vagy szoknyát, mintsem a rosszba. Mikor megnéznek az utcán, sokszor így is azt gondolom, hogy valami rossz rajtam, és, hogy Úristen, mégsem ezt kellett volna felvennem, de remélem, ha kitartó maradok, egyszer ez is elmúlik majd! Keresem önmagam, és amíg rá nem akadok az igazi Vikire, addig nem állok meg! És különben is, melyik nő elégedett magával 100% - osan?!
Imádtam minden szavát!!! Aranyos kis levél volt.))
Várom továbbra is a legjobb történeteket az : ozike@gmail.com -ra!
